» Lovak » Szidol, örökös tag


1996-ban született sárga kisbéri félvér mén. Apja Komárom Szikrázó-30 Anyja Rakéta Dolly. Szidol, nem csak a szülei nevéből összerakott mozaikszó, hanem nevében tükrözi azt a fényes jövőt is, ami rá várt születése pillanatától. Valójában a szidol egy régi híres fényesítő szer, amit ha a fémekre felvisznek azok egyre fényesebben ragyognak, e szer hatására. Szidol is kapcsolatba hozható a fémekkel, hiszen keményebb, mint a legerősebb ötvözet és szépsége csodálatra méltóbb, mint a legragyogóbb arany. Mint sportló éveken keresztül a military csillagos kategóriájában, valamint a díjugratás nehéz feladataiban már bizonyított. Univerzális módon az élet minden területén megállja a helyét. A Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegységében teljesített szolgálatot, fegyelmezett magatartást tanúsítva nemzeti ünnepeinken, vagy a különböző államfők fogadásakor. Az Equus című műsorban hátán több híresség lovagolt már, egy, egy szerep kapcsán. A lovas színház alapító tagja, hiszen nélküle nem valósulhatott volna meg egy előadás sem. Közel ötven filmben szerepelt, mindig pontosan végrehajtva a feladatát. Semmitől nem fél, bizalommal és teljes odaadással hajtja végre mindazt, amit kérnek tőle. Szidol igazi úriember, mindig tud viselkedni, kitartó és bátor. Hátán gyerekek és akár aggastyánok is egyformán biztonságban érezhetik magukat. Békés és nyugalmat sugároz magából, mindig kiegyensúlyozott, barátságos. Jelenleg a Nemzeti Lovas Őrség szolgálati lova. Ha kell éjjel, nappal szolgálatban van és fáradhatatlan. Egyedül álló produkciókra képes barátjával, Tobival a másik ménnel tandem ugrást hajt végre, időnként tűzön, vízen át. Szidol a Lovas Színház állandó tagja, csak beszélni nem tud, de már azt is tanulja.


Lovas Színház - 2900 Komárom Lovarda tér 4.

Szálláshelyek Komáromban

Telefonszám

+36-30/267-12-85
+36-30/494-85-80

Telefonos úton a jegyrendelés postaköltség mentes!

E-mail cím
produkcio@lovasszinhaz-komarom.hu;

facebook új oldal
facebook régi oldal
Google+

Látogatók
Összesen
1214256
Online
51
Ma
115