A kőszívű ember fiai

“A történelmi musical a 19. századba, a szabadságharc idejére röpít minket. A mű főszereplői a Baradlay család tagjai. A császárpárti Baradlay Kázmér özvegye, szembe szegülve férje végakaratával, jó magyarnak, boldog embernek szeretné látni a fiait. Hazahívja legidősebb fiát, Ödönt Pétervárról, Richardot és Jenőt Bécsből. Kitört a forradalom. A forradalmár lelkületű Baradlayné biztatására fiai apjuk végakarata ellenére, 1848 ügye mellé állnak. A leggyengébbnek tűnő, fényes pálya előtt álló Jenő a szabadságharc leverése után az életét is feláldozza bátyjaiért. A műben – ahogyan a valós életben is – a hazaszeretet, a testvéri és szülői önfeláldozás és a becsület mellett az árulás, az erkölcstelenség, a bosszú irányítja az embereket és a történelmet egyaránt.”

A zenés darab 2025-ben került először bemutatásra a Magyar Lovas Színház Komárom és a Magyarock Dalszínház társulatának közös előadásában. A Lovarda épületében debütált a darab, amely számos lovas jelenettel tarkítva válik igazán valódivá, átélhetővé a Közönség számára.

Szereplők:
Nagy Anikó
Csengeri Attila
Szemenyei János
Krajnik-Balogh Gábor
Kuczmann Ágnes
Tóth Renáta
Kósa Zsolt
Mahó Andrea
Makrai Pál
Barabás Kiss Zoltán
Sándor Dávid
Nádas Gábor Dávid
Ondrik János
Bányoczky Nóra
Krncan Milán
Csizmadia Edina
Csordás Ákos
 
Közreműködik: A Magyar Lovas Színház Komárom tánckara, lovasai és statisztái Cortina Színitanoda növendékei
 
Rendező: Vizeli Csaba
 
Koreográfus: Sándor Dávid
 
Zene: Másik Lehel, Medveczky Szabolcs
 
Előadás hossza: két felvonás, kb 2 óra 40 perc szünettel 
 
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

2026. október 9. 18:00 Előadás

2026. Október 10. 18:00 Előadás

Sign Up For Our Newsletter

Get weekly email containing tips about newest event

Zero Spam. You Can Unsubscribe Anytime